Az alábbi történet egy egyéni családállítás krónikája. Egy olyan történet, amely ritka ajándék volt számomra. A felállítást kérő hölgy több családállításon is részt vett már korábban. Ez alkalommal a szülőkkel való kapcsolatának rendezése volt a témája.
- Hogy vagy? Nyugodnak és csendesnek tűnsz. Mi történt veled a legutóbbi ülés óta?
- Akkor most lehet, hogy nem is kell dolgoznunk a folytatáson. Az a benyomásom, hogy az a helyzet elleni erőszak lenne.
Csak hallgatunk és várunk. Várom egyfajta beleérző, jó féle kíváncsisággal, hogy mi felé megyünk. Sok apró részletről esik szó, de az állítás fonalát az alábbi történet határozza meg:
Várunk és hallgatunk. Néhány egyéb információ is felmerül, de nem tűnnek lényegesnek. Ami számomra szembetűnő, az a boldogság „megmagyarázása”. De nem mondom ki, inkább csak próbálok nagyon figyelni arra, hogy pontosan mi történik.
- Jó. Akkor képzeld el, és mondd azt neki: Apa, nem tudlak megmenteni.
Csendes, könnyekkel teli hosszú csend.
- És mondd neki, kérlek: Én csak a lányod vagyok, és az is maradok.
- Nem tudom helyettesíteni sem anyát, sem az igazit.
- Apa!
- Lemondok arról az igényemről, hogy megmentselek.
- Hogy feláldozzam a boldogságomat a boldogságodért.
Hosszú csend. A mező nagyon erős. Érezni az apai energiát is a térben.
- Rendben. Próbálj ki valamit. Nézz rám úgy, mint önmagad képviselőjére. És képzeld el, hogy te vagy édesapád… Milyen érzés?
- Ez most spontán? Biztosan az? Mintha kicsit kigondolt lenne.
- Nagyon jó! Akkor most képzeld újra magad elé őt. Várd meg, míg tényleg megérzed a jelenlétét, és próbáld meg úgy: Apránként lemondok arról az igényemről, hogy megmentselek.
- Mondd neki: Én nem anya vagyok és nem is az a másik.
- Én csak a lányod vagyok.
- És ami bennem a nő, az a férjemé.
- És a lehetséges további férfiaké.
Mosolyog. Most egy villanásnyi időre nagy boldogság fut át az arcán, aztán újra a régi szomorúság.
- Lehet, hogy titokban nem is akarsz letenni erről az igényedről? Lehetséges ez?
Hosszú csend…. Nincs válasz.
- Ha így van, az is teljesen rendben van. Lehet így is. Csak nézd meg, hogy így van-e. Nézd meg, hogy igaz-e?
- Rendben. Tehát, amíg ebben a viszonyban nő vagy, addig nincs esélyed arra, hogy a saját kapcsolatod rendeződjön. [Az apa melletti helyre mutatok.] Tudod, kire mutatok?
- Nem. Édesanyádra.
Hosszú csend.
- Addig riválisok vagytok. Ellenfelek.
- Rendben. Csak maradj ebben egy kicsit.
Várunk. Néha megpróbál intellektuálisan kibújni, de szelíden megállítom és csendre biztatom:
- Ne bújj ki. Ne bújj el az érzéseid elől…. Maradj benne egy kicsit, ha tudsz.
Várunk csendben… Hosszabb idő után:
- Érzed? A lelke itt van. Az információ átmegy. Kérlek, mondd el még egyszer neki:
Apa, sajnálom, de nem tudlak megváltani a boldogtalanságommal.
- A lányodként mindent megteszek érted, de nőként a férjemhez és a többi lehetséges férfihoz tartozom.
Felém fordulva mondja:
- Ez nagyon jó. Örülök neki…. Szerinted most hogy érez édesapád?
Megkönnyebbült. És ragyog a boldogságtól.
Nagyon boldog. Sugárzóan boldog. Egész lénye megváltozott. Áramlik a boldogság energiája. Benne vagyunk mind a ketten egy kicsit.
- Az aranycipő: a boldogság…
Ismét rövid csend.
- Most megvan?
- Érzem… :) ….és én is köszönöm.
