Jóga

Jóga - A test a lélek és a tudat összhangja

A jóga ajánlásaként jógamesterem, Swami Maheshwarananda a „Jóga a mindennapi életben” rendszer magalkotója szavait idézem:

„Minden  ember  arra  vágyik,  hogy  harmóniában  éljen  önmagával  és  a  környezetével. Napjainkban  ugyanakkor  az  élet  számos  területén  egyre nagyobb  elvárásoknak  kell megfelelnünk, testi és lelki értelemben egyaránt. Így aztán a mai korban különösen nagy jelentősége van azoknak a módszereknek és technikáknak, amelyekkel tartósan jó egészségi állapotra és testi, szellemi, lelki harmóniára tehetünk szert. A "Jóga a mindennapi életben" rendszer ahhoz ad átfogó módszert, hogy önmagunkon segítsünk... A "Jóga a mindennapi életben" rendszer egy egymásra épülő szintekből álló, szisztematikus módszer, amely magában foglalja az élet minden területét, és amely értéket közvetít minden életkorban.  Kortól  és testi  adottságoktól függetlenül mindenki  előtt megnyitja  a  klasszikus jóga útját.”

A  nemzetközi  oldalon  a teljes  gyakorlati rendszer és  a  hozzá  kapcsolódó minden  lényeges információ  elérhető,  éppúgy,  mint  a  magyarországi  központ honlapján,  illetve  a  vidéki központok oldalain is. 

A jóga tartósan jó egészségi állapotot, testi, szellemi, és lelki harmóniát biztosít. Mindenki által gyakorolható, kortól, nemtől és egészségi állapottól függetlenül. A gyakorlatok egyszerűek, könnyen elsajátíthatók, biztonságosak és hatékonyak. Az ígért pozitív hatások és eredmények orvosilag, tudományosan igazoltak. A jóga az egész embert tekinti és gyógyítja (holisztikus). Megfelel a mai, modern kor elvárásainak és szükségleteinek, ugyanakkor hagyományhű. A világ számos országában, százezrek gyakorolják, hosszú évtizedek óta sikeresen, nemzetközi minősítésű oktatók vezetésével.

A jóga gyakorlásának alappillérei

Lazítás




A lazítás, vagy relaxáció a leghatásosabb módja a stressz, alvászavar, depresszió, érzelmi vagy mentális túlterheltség csökkentésének, illetve megszüntetésének. A jógagyakorlatok előtt és között végzett megfelelő lazítások a gyakorlatok hatásának kiteljesítését szolgálják. A speciális, mélylazítás (jóga nidra ) a legerőteljesebb módszer a testi, lelki és mentális feszültségek együttes oldásának, a teljes személyiség-mintázat pozitív áthangolásának.

 

Meditáció




„Az önvizsgálati meditációban megtanuljuk megérteni önmagunkat és embertársainkat, megtanulunk megbocsátani magunknak és másoknak is. Megtisztítjuk a tudatalattinkat, és fokozatosan feloldjuk a belső gátlásokat, komplexusokat. Gondolkodásunk rendezett és tiszta lesz, ezáltal legyőzhetjük, sőt el is kerülhetjük az élet sok nehézségét, életünk buktatóit. Végül eljutunk valódi lényünk és életünk céljának felismeréséig, valamint belső
valónk kibontakoztatásáig.” /Swami Maheshwarananda/

Légzőgyakorlatok (pránajáma)




A pránajáma tudatos, kontrollált légzést jelent. Lélegzetvételkor az oxigénnel együtt éltető, kozmikus energiát, pránát is felveszünk. A prána egész létezésünk és tudatunk alapeleme. A pránajáma jótékony hatásai:
Az immunrendszer javítása, a gyógyulási folyamatok serkentése.
Az idegrendszer erősítése és kiegyensúlyozása.
A vérnyomás tartós szabályozása.
A tüdő és a szív erősítése.
A vér tisztítása.
Mentális hatások
A stressz, idegesség, depresszió megszüntetése.
A gondolatok és érzelmek lecsendesítése.
Belső egyensúly megteremtése.
Energiablokkok oldása.
A tudat kitágítása.

 

Testhelyzetek (ászanák)




Az ászana gyakorlása azt jelenti, hogy hosszabb időn át kényelmesen, ellazulva „benne nyugszunk” egy speciális testhelyzetben. Az ászanák pozitív hatásai:
Energiával töltenek fel.
Pihentetik és frissítik a szervezetet.
Növelik a gerinc rugalmasságát.
Mozgékonyabbá teszik az ízületeket.
Ellazítják és felpezsdítik az izmokat, biztosítják a megfelelő vérellátásukat.
Serkentik és szabályozzák a szervek és mirigyek működését.
Serkentik a nyirokrendszert és az anyagcserét.
Erősítik az immunrendszert.
A vérkeringést és vérnyomást normalizálják és stabilizálják.
Megnyugtatják és erősítik az idegrendszert.
A bőrt tisztává és frissé teszik.
Harmonizálják és stabilizálják az elme állapotát.
Az elégedettség, a belső szabadság és béke érzésével töltenek el.

Speciális gyakorlatrendszerek a leggyakoribb betegségcsoportokra

Gerincbántalmak, hátfájás

Magas vérnyomás

Cukorbetegség

Szív és érrendszeri megbetegedések

Ízületi bántalmak

Stressz, álmatlanság és alvászavarok

Légzőszervi eredetű betegségek: asztma, allergia



Jómagam az érdi Jógaközpontban vezetek jógacsoportokat 2000 óta. A Jógaegyesület Érd honlapján megtalálhatók az időpontok, díjak, és minden további tudnivaló.

A jógát általában csoportban gyakoroljuk, de lehetőség van az egyéni elvárásokhoz, adottságokhoz, problémákhoz legjobban illeszkedő egyéni foglalkozásokra is. A személyre szabott, egyéni jógaórák alapdíja megegyezik a mindenkori egyéni életviteli konzultáció díjával.

Go to top