Javítja a test öngyógyító folyamatait. Oldja a szorongást, a feszült lelki állapotokat. Hat a belső szervekre, a vérkeringésre, jó a hormontermelődésre. A belső szervek zavarait harmonizálja, oldja.
“Ami a kapcsolatokon belül a sikerhez helyes és fontos, azt sokszor egészen más összefüggésekre is átvisszük, amelyekben azonban abszurdak, például Istenre és a sorsra. Ha valaki nyert valamit és a másiknak ugyanabban az összefüggésben vesztesége van, lélekben ez a kettő összekapcsolódik és felébred a kiegyenlítés iránti szükséglet, mintha a mi nyereségünk a másik kárára történt…
A betegség, mint megváltási igény „Az életveszélyes betegségek dinamikájának, például a rákénak, ahhoz van köze, hogy felelősnek érezzük magunkat másokért. A gyerekek például a szüleikért érzik magukat felelősnek. Felelősségüknek érzik, hogy viseljék azt a szenvedést, amit a szüleik vagy a nagymama vagy bárki más viselt.
„A gyerek szülő iránti mély szeretetét mély fájdalom kíséri. Mivel ilyen mély fájdalom övezi, el is rejti. És a teljes tehetetlenség érzése kíséri. De sokakban az az elképzelés él, hogy ha szeretnek, akkor valamilyen hatást ér el a szeretetük. Sok szülő például azt gondolja, hogy ha eléggé szeretik a gyerekeiket, akkor csodálatosan fejlődnek, vagyis hogy…
Bert Hellingert a családfelállítás megalkotójaként, atyjaként tekintik, bár ő maga mindig azt nyilatkozta, nem alkotott meg semmit, nem talált fel semmit, csak rendszerezte mindazt, amit megélt, megtanult és felismert, és mint életrendezési módszert alkalmazza azt a gyakorlatban, a terápiás munkájában. Hellinger 1925-ben született Németországban. Gyermekéveit Kölnben töltötte. Eredeti nevét (Anton Johann) misszionárius neve (Sujtbert)…