
A tested végtelenül intelligens és képes arra hogy meggyógyítsa önmagát. Mi több, az egyetlen, aki bármilyen változást előidézhet benne, az Te magad vagy.
“Ami a kapcsolatokon belül a sikerhez helyes és fontos, azt sokszor egészen más összefüggésekre is átvisszük, amelyekben azonban abszurdak, például Istenre és a sorsra. Ha valaki nyert valamit és a másiknak ugyanabban az összefüggésben vesztesége van, lélekben ez a kettő összekapcsolódik és felébred a kiegyenlítés iránti szükséglet, mintha a mi nyereségünk a másik kárára történt… |
A betegség, mint megváltási igény „Az életveszélyes betegségek dinamikájának, például a rákénak, ahhoz van köze, hogy felelősnek érezzük magunkat másokért. A gyerekek például a szüleikért érzik magukat felelősnek. Felelősségüknek érzik, hogy viseljék azt a szenvedést, amit a szüleik vagy a nagymama vagy bárki más viselt. |
„A gyerek szülő iránti mély szeretetét mély fájdalom kíséri. Mivel ilyen mély fájdalom övezi, el is rejti. És a teljes tehetetlenség érzése kíséri. De sokakban az az elképzelés él, hogy ha szeretnek, akkor valamilyen hatást ér el a szeretetük. Sok szülő például azt gondolja, hogy ha eléggé szeretik a gyerekeiket, akkor csodálatosan fejlődnek, vagyis hogy… |
Bert Hellingert a családfelállítás megalkotójaként, atyjaként tekintik, bár ő maga mindig azt nyilatkozta, nem alkotott meg semmit, nem talált fel semmit, csak rendszerezte mindazt, amit megélt, megtanult és felismert, és mint életrendezési módszert alkalmazza azt a gyakorlatban, a terápiás munkájában. Hellinger 1925-ben született Németországban. Gyermekéveit Kölnben töltötte. Eredeti nevét (Anton Johann) misszionárius neve (Sujtbert)… |
MOST |
Az oldal teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll. A szöveges tartalmak és az illusztrációk bármely formában (akár elektronikusan, akár nyomtatásban) való utánközlése csak Kaderják Gyula engedélyével lehetséges.
Copyright Kaderják Gyula @ Minden jog fenntartva